„…nem tudok úgy örülni, hogy más közben szenved” – filmajánló

„…nem tudok úgy örülni, hogy más közben szenved” – filmajánló

Bár a mozik hétről-hétre gondoskodnak róla, hogy ne unatkozzunk, ezúttal egy más okból aktuális kisfilm felé fordítottam kíváncsi szemeimet. Ez az ok nem más, mint a 24-én bejelentett Oscar jelöltek listája, melyek között nagy örömünkre idén is magyar versenyzőt köszönthetünk, Deák Kristóf Mindenki című kisfilmjének személyében.

 

A történet, lévén kisfilmről beszélünk, egyáltalán nem bonyolult, ellenben annál elgondolkodtatóbb. A nagyjából negyedikes Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) új iskolába kerül, ahol gyorsan összebarátkozik Lizával (Hais Dorottya), aki történetesen az osztály legnépszerűbb tagja, és még aznap bekerül az iskola nagyra becsült kórusába – nem rossz kezdés.  De a törpök élete nemcsak játék és mese, mert a kórusvezető Erika néniről (Szamosi Zsófia) hamar kiderült, hogy talán nem is annyira kedves, és talán nem is annyira kórus az a kórus.

 

tanarno

 

Ezúttal, még itt az elején jegyezném meg, hogy Szamosi Zsófia tökéletes választás volt Erika néni szerepére. Azt hiszem, mind találkoztunk, azzal a fajta tanárral, aki kedves tyúkanyó módjára, mint nagymama fogadja a rajta át nem látó, kisszolgáltatott kisgyerekeket, aki már kényelmesen belelazult a hatalomba, és egyszer kell csak, hogy azt mondd neki, hogy Nagyi, én már eleget ettem!, mert akkor aztán villanni fognak a karmok a kréta körül. Ezt láttam megbújni színésznőnk kimért, finom játéka, és hideg kék szemei mögött. Ugyanakkor, nem szabad megfeledkeznünk, gyerekszínészeinkről sem, akikből kétségtelen, hogy nehéz igazán jót találni, de itt rögtön kettőt is sikerült. Mindketten nagyon jól hozzák, az életvidám kislányt is, de a megszeppentet vagy éppen szomorút is, ha az kell, igazi gyerekeknek tűnnek.

 

Vannak, akik a filmektől egy kibontott gondolatot, tanulságot várnak, míg mások inkább olyan kérdéseket, melyekről, kellemeset beszélgetve egy sör mellett az ember magát építi, maga szül meg egy elképzelést, véleményt arról, mire is gondolhatott a költő, úgy is, hogy sokszor úgyanúgy nincsen egyértelmű válasz, ahogy az életben sincs. Mindenesetre, a Mindenki, mindenkinek szól, akárhogy is ül le filmet nézni.

 

A film, alapvetően az el- és befogadásról, az empátia valamint szolidaritás vállalás fontosságára épít, emellett azonban olyan kérdéseket vet fel, mint például, hogy egy rendszer, ez esetben kórus, teljesítménye indokolhatja-e, hogy abban nem mindenki egyenlő, mert van aki egyenlőbb, hogy a rendszer embertelensége indokolhatja-e, a benne élő ember embertelenségét, vagy az embertelen emberek alkotják az embertelen rendszert, hogy van-e olyan, aki tényleg nem elég jó, vagy mindenki a maga módján értékes, és ha igen, ki határozza ezt meg , ez pedig valahol a teljesítményhez, és teljesítménynélküliséghez valamit relativitás kérdéséhez vezet.

 

Nem gondolná az ember, hogy mindezt egy olyan filmmel kapcsolatban fogja felhozni, amiben negyedikes kislányok szállnak szembe az őket terrorizáló tanító nénivel, de pont ettől jó, a finálétól pedig garantáltan mindenkinek jobb kedve lesz, legalább egy kicsit.

 

Zárva soraimat, mindenkinek javaslom, hogy tekintse meg, és szurkoljon neki február 26-án, mert azt hiszem, megérdemli. 25 perc az egész, egy hosszú, fárasztó nap után pont addig tart, amíg elszenderedünk a fülesfotelben, és már azzal is kicsit többek leszünk.

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Hozzászólások

Comments are closed.