Mulandóság és terméketlenség

Mulandóság és terméketlenség

Petri György: Egy őszi levélre

Zörögve, veckelődve
honnan hová törekszel –
mintha egy üvegpatkány
vonná vemhes, törékeny
hasát az úton át, te,
kallódó levélasszony?

Sokféleképpen lehet beszélni az őszről. Kedvesen és vidáman, mint Kányádi Sándor a Valami készül című versében: „Elszállt a fecske, üres a fészke, de mintha most is itt ficserészne”. Móra Ferenc a melegebb vidékre való elvágyódásnak ad hangot: „Vége van a nyárnak/ hűvös szelek járnak/ nagy bánata van a/ cinegemadárnak.” Petőfi arról vall, hogy az ősz „szép, mint mindig énnekem”, Ady az ősz „beszökéséről” és „kacagásáról”, nesztelen „suhanásáról” beszél. „Tövist virágzik az idő, mázsás ködöt a levegő” – nehezedik ránk Szilágyi Domokos Ősz című verse. Az anakreóni hagyomány egyik nagy vonulatában az ősz az öregség, a mulandóság feletti kesergés metaforájává válik.

Akár a sokszínűség szépségét, akár az elmúlás fájdalmát vagy éppen az ezzel való szembenézést állítják a középpontba a versek, az ősz toposszá válása a művészetekben talán éppen azért lett lehetséges, mert valami olyan állandósult jelentést hordoz, amelyet mindnyájan érzékelünk: véges emberi létezésünket. Petri György verse egészen különös módon illeszkedik a hagyományba.

A szöveg két szerkezeti egységre épül: az első két sor megszólítottja (honnan hová törekszel) a vers végén válik láthatóvá: te, kallódó levélasszony. A középső rész egy hasonlat képi síkját tartalmazza. (mintha egy üvegpatkány…) A vers mindkét része a vajúdásról (vemhes has), valami megszenvedett (zörögve, veckelődve), ám a szenvedésnek értelmét nem lelő (kallódó) folyamatról beszél. A termékenység és a terméketlenség ironikus ellentéte kerül tehát a vers fókuszába. Az üvegpatkány és a levélasszony meglepő szóösszetételek a befogadót elgondolkoztatják, asszociációk felé indítják. Pilinszky János Introitusz című versében arról az üvegtengerről olvashatunk, [(a bárány) „Végigkocog az üvegtengeren és trónra száll.”], amely a Jelenések könyvét invokálja: „A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló…” (Jel 4,6) A bibliai metafora Pilinszkynél is Isten dicsőségéről és hatalmáról beszél. A Petri-vers üvegpatkánya egyszerre válik az üvegből készült, kissé giccses ajándék állatkák konkrét megnevezésévé, ugyanakkor a „zörgölődve, veckelődve” haladó állat kifordított metaforaként éppen a dicstelen, méltóságát vesztett létezés megjelenítőjévé alakul.

A levélasszony szorosan kapcsolódik ebben az asszociációs mezőben az üvegpatkány képéhez. A Jelenések könyvében Szűz Máriát látjuk vajúdó asszonyként, míg azonban ott a nap, hold, csillagok, sasszárnyak hordozzák égi dicsőségét, Petri versében a „kallódás” motívuma társul hozzá. A patkány rendkívüli szaporasága, termékenysége kerül ironikus ellentétbe annak élettelenségével, üveg voltával, míg az asszony kallódó levélként való létezése a termékenységtől megfosztott létezés metaforájává válik.

Pilinszky verse kérdések sorát zúdítja a befogadóra: „Ki nyitja meg a betett könyvet? Ki szegi meg a töretlen időt?” – kezdődik a vers. Mintha erre a töretlen időre rímelne Petri versének törékeny hasú üvegpatkánya, amely így az isteni egésszel szemben az emberi élet töredékességét, esendőségét fejezi ki. A Pilinszky-vers nem tárgyalja a Jelenésekbeli Asszony harcát a sátánnal, kizárólag a könyv és a bárány szerepel a versben. Petri versének levélasszonya és üvegpatkánya velük lép ironikus párbeszédbe. A könyv képe a Pilinszky-vers második versszakában is visszatér: „S ki merészel a csukott könyv leveles sürüjében, ki mer kutatni?” A Petri-vers címében szereplő levél szó a Pilinszky-vers felől olvasva egyszerre sejteti az őszhöz tartozó lehulló falevél, valamint az ősszel írt üzenet/levél (maga a vers) jelentését. Így tehát a verset író alkotó ars poétikájává válik a szöveg, amelyben saját alkotói vajúdásáról, terméketlenségéről vall, a megszólítás pedig ily módon önmegszólítássá változik. A vers ritmusában, rejtetten az anakreóni hagyományt is megidézi, ugyanis a negyedik sor egy anakreóni hetesben szerveződik meg. A mulandóság fájdalma és a terméketlenség, a költői meddőség tapasztalata kerül így egymás mellé a versben.
A paradoxon pedig éppen abban áll, hogy erről az élményről a hagyományokat mozgósító, azokra szervesen épülő vers születésével reflektál a költő.
Felhasznált irodalom:
Horváth Kornélia: Petri György költői nyelvéről

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.