Most akkor merre felé forduljunk?

Most akkor merre felé forduljunk?

Az utóbbi időben több, egymásnak látszólag ellentmondó nyilatkozat született a mise celebrálásának irányára vonatkozóan. A hatályos szabályozások és a nyilatkozatok összevetésével tisztábban tudjuk a helyzetet szemlélni.

Az egész mostani vita Robert Sarah bíboros júliusi előadásával kezdődött, amelyben arra kérte a papokat, hogy 2016 adventjének első vasárnapjától a misét kelet felé mutassák be:

„Nagyon fontos, hogy amint lehetséges, visszatérjünk egy közös szokáshoz, amely szerint a papok és a hívek együtt, egy irányba fordulnak – keletre, vagy legalább az apszis felé –ahonnan az Úr érkezik.” A bíboros hozzátette: „Arra kérlek benneteket, hogy alkalmazzátok ezt a gyakorlatot, ahol lehetséges.”

A hírt felkapta a sajtó, Federico Lombardi, akkori szentszéki szóvivő nyilatkozatot adott ki, amelyben emlékeztetett:

Továbbra is érvényes a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek 262. pontja: „A főoltár lehetőleg elmozdíthatatlan és felszentelt oltár legyen, amelyet a faltól elválasztva úgy kell felállítani, hogy könnyen körüljárható legyen, és a néppel  szemben lehessen misézni. Olyan helyet foglaljon el, hogy valóban központ legyen, amelyre önként ráirányul a hívők egész közösségének figyelme.”

Erről Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa Uwe Michael Lang könyvének előszavában írt még 2003-ban, de gondolatai semmit sem vesztettek érvényességükből:

Semmi sincs a zsinat szövegében arról, hogy az oltárt a nép felé kellene fordítani; e pont először egyes zsinat utáni instrukciókban jelenik meg. A legfontosabb direktíva az 1969-ben kibocsátott Institutio Generalis Missalis Romani-nak, az új misekönyv általános rendelkezéseinek 262. pontjában található. Ez azt mondja: „Előnyösebb, ha a főoltárt a faltól elválasztva építik föl, úgy, hogy az oltár könnyen körüljárható legyen, és azon a nép felé fordulva (versus populum) lehessen misézni.”
A 2002-es misszále általános rendelkezései változatlanul megismétlik ezt a szöveget, kivéve a következő hozzáadást: „ami kívánatos, ahol lehetséges”. Sokfelé úgy vették ezt, mint az 1969-es szöveg szigorítását, mely azt jelentené, hogy most már általános kötelezettség van a nép felé fordított oltár felállítására, „ahol ez lehetséges”.

Ezt az értelmezést azonban elvetette az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció 2000. szeptember 25-én, amikor kijelentette, hogy az „expedit” (kívánatos) szó nem jelent kötelezettséget, csupán egy javaslatot. A fizikai irányulást – mondja a kongregáció – meg kell különböztetni a szellemitől. Még ha egy pap versus populum misézik is, neki mindig versus Deum per Jesum Christum (Isten felé, Jézus Krisztus által) kell irányzódnia. Rítusok, jelek, szimbólumok, szavak soha sem képesek kimeríteni a megváltás misztériumának belső valóságát. Ezért a kongregáció óv bármi egyoldalú és merev állásfoglalástól ebben a vitában.

Alácsi Ervin János atya arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani misekönyv rubrikái is az ad orientem misézést veszik alapul, hiszen több alkalommal utasítják a papot hogy a nép vagy az oltár felé forduljon.

Lombardi nyilatkozatában a következőt is olvassuk:

Ferenc pápa az Istentiszteleti Kongregációban tett látogatásakor kifejezetten emlékeztetett rá, hogy a szentmise-bemutatás „rendes” formája a VI. Pál által közzétett Misekönyv (misszálé),  „rendkívüli” a XVI. Benedek által engedélyezett forma, a Summorum Pontificum k. motu proprio által megjelölt céllal és módozatokkal, de ez nem foglalhatja el a „rendes” helyét.

Ezzel azt a látszatot kelti, mintha Sarah bíboros a régi, tridenti, rendkívülinek is nevezett rítust akarta volna bevezetni adventtől, holott erről szó sincs. Ez komoly pontatlanság, vagy szándékos csúsztatás – mutatott rá Szerdahelyi Miklós.

Sarah bíboros augusztus végén annyit nyilatkozott, hogy szavait nem mindig értelmezték pontosan, majd aggodalmait megerősítette:

20160707t0923-4500-cns-liturgy-sarah-orientum-800x500
Robert Sarah bíboros

Az a fontos, amit Ő tesz a liturgiában, a legjobb, amit mi tehetünk pedig az, hogy imádatunk “első gyümölcseit” adjuk át neki. Amikor a liturgiát anyanyelven ünneplik az emberek felé fordulva, fennáll a veszélye annak, hogy az embereknek vagy akár magának a papnak a személyisége kerül a középpontba, nem pedig Istené.

Arra nem kaptunk választ, hogy kik értelmezték félre gondolatait: azok, akik az elhatárolódó nyilatkozatokat adták ki vagy azok, akik adventtől ténylegesen  ad orientem szeretnék celebrálni a szentmisét.

Amint láthatjuk tehát a jelenleg érvényben lévő rendelkezések mind az ad orientem, mind az ad populum celebrációt lehetővé teszik, az egyik vagy másik melletti kizárólagos állásfoglalásra vagy szabályra azonban még várni kell.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.