Egy város, ahol be lehet jutni a templomokba

Egy város, ahol be lehet jutni a templomokba

Talán kicsit furcsának tűnik a cím, de ennek az írásnak a fényében már kevésbé az. Prágában járva vagy zárva voltak a templomok, vagy pedig kikergettek –  mondván, itt nem lehet imádkozni.

Most Pirano városában jártam, Szlovénia tengerparti részén fekszik, az olasz határhoz közel. A néhányszázfős településen 14 (!) templom található.

Napközben mindegyiket kinyitják, így imádságra és nézelődésre is van lehetőség. Misét persze nem tartanak mindenhol, megvan a táblázat, hogy az adott napon melyik helyen mondják a reggeli (8.00), ill. esti (20.00) szertartást. (Ezt akár nálunk is ki lehetne próbálni, ahol egy atyának van 10 fíliája)

Jó látni, hogy vannak még városok, ahol a templomokat nem egy letűnt kor maradványainak tartják, hanem turisztikailag és spirituálisan egyaránt fontos helynek.

Végezetül néhány fotót is mutatunk:

A város és a tenger látképe
A város és a tenger látképe
A közeli minorita kolostor kerengője. Reggelente háromnegyed nyolckor már felébredünk a harangzúgásra és az énekelt zsolozsmára.
A közeli minorita kolostor kerengője. Reggelente háromnegyed nyolckor már felébredünk a harangzúgásra és az énekelt zsolozsmára.
A Szent György-templom Pirano központi épülete. Mellette múzeum is üzemel, a képen Szent György lábereklyéje.
A Szent György-templom Pirano központi épülete. Mellette múzeum is üzemel, a képen Szent György lábereklyéje.
A Szent György-templom kazettás mennyezete
A Szent György-templom kazettás mennyezete
A Havasboldogasszony-templom szentélye
A Havasboldogasszony-templom szentélye
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Hozzászólások

Comments are closed.