„Egy kép többet mond ezer szónál…”

„Egy kép többet mond ezer szónál…”

Téli számunkban hírt adtunk a brazil Chapecoense  tragédiájáról. A labdarúgó csapat kapusa, a 31 éves Danilo a repülő lezuhanását túlélte, azonban a mindkét keze és lába összetört, és a kórházban belehalt szenvedéseibe. Halálos ágyán ezeket mondta: “Jézus, kérlek vigyázz a családomra, és segíts át a túloldalra! A barátaim már várnak a mennyben, szükségük van egy kapusra.”

A tragédia azért volt óriási, mivel majdnem a teljes csapat a repülőgépen ült, edzők, játékosok, stábtagok. Szinte senki nem élte túl a katasztrófát. A borzalmas hír hallatára a sportvilágban példaértékű összefogás indult. Nem egy klub ajánlotta fel, hogy néhány játékossal is segítené a keret kiegészítését, sokan önként jelentkeztek, hogy futballoznának az együttesben, amíg nem tudnak egy új csapatot felépíteni. A klub illetékesei végül nem fogadták el a felajánlásokat; ahogy mondták:

ezt maguknak kell megoldaniuk, mint ahogy a tragédiát sem dolgozhatja fel helyettük más. A klub utánpótlásából több játékos felkerült, ők is bizonyíthatnak majd a január 26-án kezdődő bajnokságban.

(Brazíliában ilyenkor kezdik csak a szezont. Így legalább az adminisztrációs ügyeket elintézhette a klub, és elméletben ugyanolyan eséllyel vágnak neki a bajnoki küzdelmeknek, mint bármelyik másik csapat.)

Bár a  novemberi történéseket még most is nehéz feledni, az élet megy tovább, a Chapecoense néhány napja pedig képet tett ki Twitter oldalára.

chapecoense

A tragédia egy túlélője, Neto ül a  fiatalokkal az öltözőben. A sebesülések nyomai még jól láthatók. Ezeknek a fiataloknak kell most bizonyítaniuk rátermettségüket. Ők kerültek fel a csapat utánpótlásából az első csapatba, pótolandó a repülőgép-szerencsétlenség áldozatait.

Nem könnyű feladat ez. Azonban társukra, Neto-ra tekintve, lesz honnan erőt meríteniük. A brazil csapat a kép alá egyébként ezt írta:

„Egy kép többet mond ezer szónál…”

 

kép forrása: a Chapecoense Twitter oldala

 

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Hozzászólások

Comments are closed.