Browsed by
Szerző: Mihályi Anikó

Bennünk fénylő csillag

Bennünk fénylő csillag

„sírásra görbült a szánk / mikor a legszebben akartunk énekelni / gyáva lett bennünk az öröm / ahogy boldogok akartunk lenni / induljunk szívünk dzsungelében / az embert megkeresni / a jóságot még ma /el kéne kezdeni / óh bennünk fénylő csillag / merj már megszületni”
(Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag)

Tovább Tovább

Mulandóság és terméketlenség

Mulandóság és terméketlenség

Petri György: Egy őszi levélre

Zörögve, veckelődve
honnan hová törekszel –
mintha egy üvegpatkány
vonná vemhes, törékeny
hasát az úton át, te,
kallódó levélasszony?

Sokféleképpen lehet beszélni az őszről. Kedvesen és vidáman, mint Kányádi Sándor a Valami készül című versében: „Elszállt a fecske, üres a fészke, de mintha most is itt ficserészne”. Móra Ferenc a melegebb vidékre való elvágyódásnak ad hangot: „Vége van a nyárnak/ hűvös szelek járnak/ nagy bánata van a/ cinegemadárnak.” Petőfi arról vall, hogy az ősz „szép, mint mindig énnekem”, Ady az ősz „beszökéséről” és „kacagásáról”, nesztelen „suhanásáról” beszél. „Tövist virágzik az idő, mázsás ködöt a levegő” – nehezedik ránk Szilágyi Domokos Ősz című verse. Az anakreóni hagyomány egyik nagy vonulatában az ősz az öregség, a mulandóság feletti kesergés metaforájává válik.

Tovább Tovább