„A félelem visszatarthat” – Nick Vujicic Magyarországon

„A félelem visszatarthat” – Nick Vujicic Magyarországon

Évekkel ezelőtt láttam már egy videós előadását, és nagyon megragadott közvetlen stílusa, hitelessége, nem megjátszott boldogsága és öröme. Rajta lehet látni, hogy meg is éli, amiről beszél.

Szeptember 21-22-én Nick Budapesten tartott három előadást, a csütörtök estin személyesen is ott tudtam lenni a teltházas Tüskecsarnokban. Nagy élmény volt Nicket élőben is látni, ahogyan beszélt – teljes természetességgel – a színpadra kitett asztalról. Személyes történeteken keresztül mondta el tapasztalatait. Gyermekként nem tudta elfogadni, hogy kéz és láb nélkül született, és kérte Istent, hogy adjon neki végtagokat. Mivel nem teljesült kérése, kételkedni kezdett Istenben. Fokozatosan ismerte fel, hogy nem véletlenül vagy Isten gonoszságából alakult ez így. Istennek terve volt vele! És persze a csoda sem maradt el: a gerincében lévő lyukak az évek alatt eltűntek, az orvosok nem tudják megmagyarázni. Nick teljes életet tud így is élni, szeret focizni, úszni, ejtőernyőzni. A feleségét nem kezeivel öleli át, hanem szívével.

Amikor indiai szexrabszolgáknak kellett előadást tartania sokat gondolkozott, hogy miről beszéljen nekik. Talán a pozitív gondolkozásról? Nem. Jézusról és az ő keresztjéről beszélt, amivel együtt szenved ő is a prostituáltakkal. Indiában központokat hoztak létre ezeknek a lányoknak, miután rendes munkát tudtak találni, visszamentek az egykori futtatójukhoz, elmondták, hogy imádkoznak érte, és megmosták a lábát. Utána megvásárolták az egyik – még ott lévő – társukat, hogy új életet kezdhessen Jézusban. Három évvel később Indiában betiltották a rabszolgaságot.

Előadásának végén Nick a színpadhoz hívta azokat, aki el szeretnék kezdeni kapcsolatukat Jézussal, és imádkozott értük. Több százan mentek ki hozzá! Köszönjük Nick, várunk vissza!

Kép: Ösvény, ill: https://www.losrostros.com.mx/redisenoV2/images/imagenes-eventos/14022014_182136_app.jpg

s0517231

Az Ösvény csapata az előadás után

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.